Az utolsó szamuráj
(Takeda Sogaku)Az aizui temetôben szomorú fiatalember térdel családja sírjánál. Egyetlen hozzátartozója sem maradt: valamennyien elestek a város védelmében. A gyászoló ifjú önmagát vádolja: az ostrom idején Kyotóban volt a nagybátyjánál, ezért nem lehetett a családja mellett a válságos órákban. A túlélôk valamennyien igyekeznek eltitkolni elôle az igazat, mert attól tartanak, hogy elkeseredésében öngyilkosságot választaná. A kegyetlen vérfürdô részleteit csak évek múltán mesélik el neki.
Az ifjú még csak 17 éves, de már mestere a jiu-jitsu küzdômûvészeteknek, s szinte minden idejét a daitoryu-aikijitsu tanulmányozásának szenteli. Ezt az iskolát a Genji (Gendzsi) család alapította. A városért vívott harcban valamennyi mester és tanítvány odaveszett, így a szerencsés véletlen folytán életben maradt fiatalember az aikijitsu egyetlen túlélô képviselôje. Az emberek meghalhatnak, az eszmének azonban élnie kell. Ezért határozott úgy Takeda Sogaku, hogy nem követi családtagjait a halálba, hanem a tradíciók megôrzésének szenteli magát. Ha lélekben halott is, élnie kell, hogy elôdei munkáját folytassa, s egy napon bosszút álljon értük. Esküt tesz a Mushashugyo (musasugjo), a Budo (harci mûvészetek) szent könyve elôtt, hogy hû lesz és marad szamuráj ôsei szelleméhez.
Bár a frissen hatalomra lépett Meiji császár egyik rendeletében minden olyan dolgot és szokást megtilt, mely a múltra, különösen a szamurájokra emlékeztet, Takeda Sogaku a külsô nyomással dacolva életét a modern kor utolsó szamurájaként éli. Reggelenként fehér gyakorlóruháját, a "keiko-gi"-t ölti fel, melynek hátát családja címere díszíti. A ruha alatt a derekát különleges betét védi: vastag réteg rizspapír, mely némi védelmet nyújt a kardvágások ellen, s ha átmetszik vagy döfik is, a "ki" nem illan el azonnal, a belek nem omlanak ki, s egy darabig még tovább harcolhat. Öltözéke a fegyverek valóságos arzenálját rejti. Miután a hagyományos kard viselése tilos, két tanto-t (tôrt) hord állandóan magánál. Az egyiket a mellén feszülô szíj tartja, a másik a jobb lábszárához van erôsítve. Egy meglehetôsen szokatlan legyezô egészíti ki felszerelését. Ez a látszólag ártalmatlan eszköz acélpengékbôl összeállított gyilkos fegyver, mely borotvaként vág. Rafinált fegyverzetének utolsó darabja egy vasból készült, acélozott hegyû sétapálca, a végén nehéz ezüstmarkolattal. Takeda mester ránézésre úgy fest, mint bármelyik tisztességes, békés polgár, aki a törvényes rendet tiszteli, s annak intézményeit elfogadja. Ruházatát természetes könnyedséggel viseli, a figyelmes szemlélô csak ülés közben vehetne észre némi kényszerû merevséget.
Miután így felkészült, évek hosszú során át edzi magát lankadatlan türelemmel különleges fegyverzetének gyors és biztos használatára, küzdômûvészete fogásainak tévedhetetlen alkalmazására. Végül eljön a nap, amikor üt a bosszú órája. Megtorló hadjáratának egyes állomásai kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Egymás után bukkannak rá az egykori vérfürdôben résztvevô tisztek megcsonkított, feldarabolt holttestére. Hiába minden elôvigyázatosság: az esténként szálláshelyükre tartó katonák elôbb-utóbb találkoznak az utolsó szamuráj bosszújával, s akkor nincs számukra kegyelem.
Takeda Sogaku, az egykor elôkelô shi (harcos, lovag) kaszt kései tagja, ôseihez hasonlóan a harcot tekinti kizárólagos életcéljának és egyetlen feladatának. Mivel nem tudja és nem is akarja rászánni magát, hogy a többi közönséges halandóhoz hasonlóan dolgozzék, elhatározza, hogy iskolát nyit, és oktatni kezdi küzdômûvészetét.
A volt szamurájok és tanítványai tudnak kettôs életérôl: A katonai rendôrség nyomozása során többször is gyanúba fogja, de nem tudnak bizonyítékot találni ellene, mert barátai segítségével mindig kifogástalan alibit tud felmutatni. Hírneve, s ezáltal tanítványainak, tisztelôinek száma egyre nô.
A katonai rendôrség tehetetlen. Hiába érzik gyanújukat megalapozottnak, bizonyíték hiányában Takeda Sogaku mindig kicsúszik kezük közül. Az utolsó szamuráj élete fô szabályának tekinti az óvatosságot, bizalmatlanságot. Ha látogatóba megy valakihez, elôször körbejárja a házat, a kertet, ellenôrzi valamennyi helységet. Még a beépített szekrények, benyílók, kamrák sem kerülik el éber figyelmét. Ülôhelyét mindig maga választja ki, s mindig úgy, hogy onnan szemmel tarthassa a be- és kijáratot, hogy ne lephesse meg senki sem. Az étkezés alatt érzékeny gyomrára panaszkodik, és nem fogad el semmi felkínált ételt. Ha nagy ritkán elhagyja otthonát, körültekintô biztonsági intézkedéseket tesz. Mindenekelôtt megbizonyosodik arról, hogy nem követik-e. Macskamódra jár a sötétben s gyanakvása sohasem alszik el. A katonai rendôrség, látva, hogy nem képes bíróság elé állítani, csapdát akar állítani neki, hogy titokban végezzen vele. De hogyan is lehetne egy ilyen embert meglepni? A kísérletek balul ütnek ki, s üldözôkbôl üldözött lesz mindegyik esetben. Az orgyilkosok az életükkel fizetnek, s a merényletek csak azt eredményezik, hogy Takeda Sogaku a modern eszmékkel szembeni ellenállás jelképévé válik. Barátai jó elôre értesítik minden ellene irányuló tervrôl, s így sértetlenül kerül ki valamennyi veszedelembôl. Telnek-múlnak a hónapok és évek, s a leszámolás egyszer véget ér. Takeda Sogaku bosszúját befejezi, és megérti, hogy hiábavaló lenne egyszemélyes háborút viselnie az idôközben lassan megszilárduló császári hatalom ellen. Visszahúzódik egy vidéki parasztházba, melyet fanatikus hívei védelmeznek éjjel-nappal. Elhatározza, hogy hátralévô éveit az aikijitsu küzdômûvészet tökéletesítésének és oktatásának szenteli.
Képességei valóban lenyûgözôek. Egyszer önhibáján kívül két ellenséges yakuza (bandita) banda véres összecsapásába keveredik. Ezek a hivatásos bûnözôk a pusztakezes harc és a különbözô fegyverek használatának a mesterei. Bár elmúlt 40 éves, szorongatott helyzetében nincs más választása, mint kiállni a harminc támadó ellen. Jó néhány szemtanú meséli, milyen pánikszerû menekülésbe kezdtek a szerencsés túlélôk, amikor látták, hogyan osztja a halált az ismeretlen szamuráj. Ez a közjáték újra lehetôséget ad a rendôrségnek, hogy letartóztassák, és a törvény színe elé vigyék. Miután azonban áldozatai kivétel nélkül megrögzött bûnözôk voltak, és ismét számíthat barátainak segítségére, megint csak sértetlenül csúszik ki rosszakaróinak karmai közül.
A mindennapos rendszeres edzések egyre keményebbé válnak. Tanítványaiból rendkívüli harcosokat kovácsol. Igen szigorú követelmények szerint válogat, s a legjobbakat testi és szellemi erejük maximumát követelô munkára serkenti. A tanítványok nála laknak, s a tanórák közt a mester birtokát gondozzák.
Már hatvanon felül jár, amikor Enkaluban, Hokkaido szigetén, a helyi fogadóban megismer egy 28 éves fiatalembert, aki rendkívüli hatást gyakorol rá (a fogadó egyébként azóta zarándokhellyé vált). Az öreg mester szakértô szeme azonnal felismeri az ifjúban a különleges tehetséget. Bemutatkozik, asztalához hívja, s rövid beszélgetés után életében elôször érzi, hogy ebben az ismeretlen fiatalemberben magával egyenértékûre bukkant. Öröm fogja el a gondolatra, hogy végre megtalálta méltó utódát. Azt javasolta újdonsült ismerôsének, hogy költözzék házába, s legyen legkomolyabb tanítványa. A fiatalember szívesen fogadja az ajánlatot, s az idôs mesterhez költözik. Öt nehéz, gyakorlással teli év után "memkyokaiden" lesz belôle Takeda Sogaku iskolájában, vagyis annak a címnek a büszke birtokosa, "akinek minden megadatott". A mester méltán bízott tanítványában. Az enkalui ifjú érett korára túlszárnyalta tanítóját, s egy önálló küzdômûvészet megteremtôjeként minden idôk egyik legnagyobb mesterévé vált.
A neve: Ueshiba Morihei, az aikido megalapítója.
(Gulyás Péter) |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
